Természetesen az erdélyi rock-muzsikáról van szó. A hetvenes évek elején, a román tévé magyar adásánál én a könnyűzenével foglalkoztam, annak minden műfajával. Romantikus vállalkozás volt, mert a professzionálisan elviselhető könnyűzenének nagyon kevés hagyománya volt Erdélyben. A marosvásárhelyi rádiónál Borbély Zoltán, a kolozsvárinál Porzsolt Viktor készített néhány felvételt, ezek jelentek meg az Electrecord lemezein is. Szabó Edit, Zeitz Gabi, Kisfalussy Bálint, voltak a menő nevek, általában hagyományos könnyűzenét, tánczenét énekeltek, a lányok főleg román számok fordításait, Kisfalussy szatmári színész a saját szerzeményeit. Együttesek sehol. Aztán Székelyudvarhelyen megrendezték a Siculus romániai magyar könnyűzene fesztivált, a televízióban rendszeresen vettünk fel minden könnyű műfajt, hangversenyeket rendeztünk (például a Metropolnak Sepsiszentgörgyön), nyilvános tévéfelvételeket (Zenés Karaván Nagyváradon, Szebenben, Székelyudvarhelyen, Nagybányán stb., „Tapsoljuk Kolozsvárt”, Nagyváradot stb.).

A hetvenes évek vége felé már kiváló énekeseink, együtteseink voltak, csakhogy ekkorra a megjelenési lehetőségek szinte a nullára szűkültek, lassan a magyar adás maradt az egyetlen megrendelő. Koncert, vagy olyan fesztivál, ahol magyar rock, folk, tánczene is megszólalhatott, szinte semmi.

Mi a tévénél éreztük a folyamatot, tudtuk, hogy az erdélyi magyar közművelődés egy korszakának, egyáltalán a magyar kisebbségi kulturális közéletnek a vége felé járunk. Volt, aki azon törte a fejét, hogyan lehet továbbállni, én megpróbáltam a még lehetségest a megmaradt eszközeinkkel működtetni. Ha már vannak kiváló rock-együtteseink, hozzunk létre, ha nem is fesztivált, de nagyszabásó koncertet, több együttessel valamelyik magyar városban. A választás a korábban a Siculus fesztiválnak helyet adó Székelyudvarhelyre esett. Kibéreltük a Sportcsarnokot, összeverbuváltuk a legjobb együtteseket, Metropol, Garabonciás, Vox T, Fortuna stb. meghirdettük, hogy beléptidíj nincs. Nem volt rá szükségünk, a hangversenyt tulajdonképpen ajándékba adtuk az udvarhelyi fiatal közönségnek.

Megérkezett a Román Televízió hatalmas riportkocsija, mellé parkoltam én is a Trabantommal, a terem zsúfolásig megtelt és megkezdődött (én már tudtam) a hetvenes évek utolsó nagyszabású magyar rockhangversenye. A hangulat, ahogy az már egy rockhangversenyhez illik, kitűnő volt, lehetett csápolni és fütyölni, az együttesek 2-3 szám után váltották egymást.

Aztán, amikor végetért és elbúcsúztam a fiúktól is, már jó késő volt. Amikor a Trabantomhoz mentem, hogy végre a szállodához indulhassak, életem egyik legkellemetlenebb meglepetése ért: mind a négy kerekem kiszúrva több késszúrással. A többit, aki autós, el tudja képzelni: mindenek előtt maradt a gyaloglás a csomaggal (mobil telefon vagy rádiós taxi nem volt), másnap a kerekeket egyenként levenni és elsétáltatni a gumiszervízhez stb.

Hogy ki tette, nyilván ma sem tudom. Alig merek feltételezni is, a kérdéseim megválaszolatlan költői kérdések: miért szúrták ki a gumijaim? mert rossz volt a hangverseny? (nagy siker volt), mert bukaresti volt a rendszámom? mert a magyar adást képviseltem? Vagy a titkosszolgálat figyelmeztetése volt, akárcsak Bukarestben, amikor a kocsim úgy törték fel többször, hogy nem vittek el semmit? Mindez ezúttal Székelyföld legmagyarabb városában.

Na ennyi. Nem ez volt az egyetlen eset, hogy amikor szándékom szerint adni szerettem volna valamit, pofont kaptam vagy a kezemre ütöttek. Harag nem maradt bennem, csak értetlenség meg egy tanulság: végeredményben adni mindig annak igazi öröm, aki adja.

A KOLOZSVÁRI MAGYAR FILMNAPOK keretében ma vetítik (Tranzit Ház, 20,40) a költő haláláról és ügynökmúltjának felfedezéséről szóló filmet: SZEMBŐL, HALÁL, B. Nagy Veronika és Sánta Ádám filmje.

Nekem Szisz évfolyamtársam volt a Bolyai Egyetem magyar szakán, sokáig együtt béreltünk egy kis igénytelen szobácskát a Marianummal szemben, a Closca utca 1 sz. alatt Koles néninél, később, 1958 őszén egy lakhatóbbat az Einstein u. 16 sz. alatt, Váncsa néninél.

Ügynökmúltjának felfedezésében annyi részem volt, hogy feleségemmel, B. Nagy Veronikával együtt lapozgattuk Péterfy Irén, ugyancsak bolyaista diák 58-as szekusdossziéját, mert őróla akart készíteni nejem egy portréfilmet. Megdöbbenve ismertem rá néhány jelentésben Szisz írására. Ráadásul a tartótiszt egyik jegyzetében szerepelt, hogy a Balogh Ferenc ügynök 56-ban IMSZ titkár volt a bölcsész karon. Emlékeztem rá, hogy Szisz volt az első - akkor úgy gondoltuk - szabadon választott IMSZ vezető. Még nem mertünk rögtön a nyilvánosság elé lépni ezzel a ténnyel, hátha mégis tévedünk.

Stefano Bottoni történész, aki az 56-os erdélyi történéseket kutatta, megtalált még egy dokumentumot, ami kétséget kizáróan bizonyította, hogy Balogh Ferenc fedőnevű ügynök azonos Szilágyi Domokossal. Ezután a filmterv módosult, Szilágyi Domokos tragédiájáról szólt a film.

Anikor a Krónika c. lap kérdéseire válaszolva az olvasott jelentések és az újraolvasott versek alapján megpendítettem, hogy az is lehet, hogy Szisz őszintén hitt abban, hogy a rendszert meg kell védeni, kolozsvári értelmiségi körökben állítólag igen durva kommentárok keletkeztek. Aztán ezek elhalhultak, amikor Szilágyi Domokos költő elemzői, tisztelői szembesültek a közölt szekus-dosszié írásaival, amelyekből kiderült, hogy Szilágyi általában messzemenően, inteligensen hajtotta végre megbízásait, egy cseppet sem kímélve a vele őszintén beszélgető egyetemi kollégáit, tanárait.

Én a legjobban akkor döbbentem meg, amikor Páskándi Géza egyik abszurd drámájának a valódi üzenetét megmagyarázta megbízóinak. Én ugyanis ott voltam Páskándi A bosszuálló kapus c. darabjának váradi bemutatóján (Szabó József rendezte), ahol megjelent az akkori erdélyi irodalmi elit, írótársak, kritikusok, főszerkesztők, és uram bocsá cenzorok.

A darab az abszurd dráma metanyelvén a diktatúráról, egy kisszerű diktátorról szólt. Ez 1971-ben történt, amikor Ceausescu még csak építgette a maga teljhatalmát. Azt hittem, a darabot azonnal leveszik a repertoárról, az első kritika megjelenése után. Az Utunk következő számában már meg is jelent a kritika és nem hittem a szememnek: a cikkíró úgy tett, mintha a darab egyszerűen nem arról szólna, mint amiről szólt. Nem volt nehéz dolga, az abszurdoid megfogalmazás több értelmezésre is lehetőséget adott. Egyfajta szolidaritás alakult ki tehát író és kritikus között, a bírálat a cenzorok felé hatott megnyugtatóan, mert azt, hogy a cikket író nem értette volna a darab jelentését, nem feltételeztem.

Döbbenten olvastam közel 40 év múlva Szisz jelentését Páskándi abszurd darabjairól. Nem emlékszem, hogy rendelésre írta-e, vagy magától.  Egész egyszerűen megmagyarázta a tartótisztjének, hogy milyen írói eszközökkel miről is szólnak Páskándi darabjai ... A bosszúálló kapust rögtön be is tiltották.

Hajdani évfolyamtársamról, Szilágyi Domokosról, akinek a verseit a mindenkori fiatalok annyira sajátjuknak érezték, mégis csak annyit tudok mondani, hogy ő, eltérően az esetleg ma is prosperáló volt ügynököktől, megbüntette magában ezt a második ént, az ügynököt, törvényt ült felette, halálra ítélte, és az ítéletet végre is hajtotta.

 

Ha már eszembe jutott Írország, ahova régi barátom, Ódzsa (Szabó József rendező) és kedves felesége, Ági meghívására jutottam el, mondanék néhány szót a tündérekről. Ők ugyanis ezen az Erdélynél valamivel kisebb szigeten éppúgy otthon vannak, mint az emberek. W. B. Yeats, az írek emblematikus költője, a múlt századi értelmiségi elit egyik vezéralakja írja:

"Sligo városától kissé északabbra, a Ben Bulben hegy déli lejtőjén, néhány száz méterrel a síkság fölött van egy mészkőbe vésett fehér négyszög. Nem született halandó, ki kezével valaha is érintette volna, nem létezett juh vagy kecske, mely e mögött fürkészett volna füvet. Nincs megközelíthetetlenebb hely a világon, mely a félő tekintet számára úgy körül lenne övezve iszonnyal, mint ez. Ez a Tündérprszág kapuja.

Az éj kellős közepén a kapu kivágódik, és a földöntúli sereg kitódul rajta. Ez a kavargó, víg tömeg egész éjjel föl-alá gomolyog a tájon, mindenki számára láthatatlanul, kivéve Drumclliff vagy Drumahair bölcseit, akik járatosak a tündérek viselt dolgaiban. Ha újdonsült menyasszony vagy újszülött tűnik fel a vidéken, e gyógyító bölcsek aggódni kezdenek, hisz a földöntúli sereg nem mindig tér vissza üres kézzel a Ben Bulben hegy gyomrában elhelyezkedő országába."

A kelták szigetországi utódainak legendáriumában a tündérek valós lények, az emberekkel szoros kapcsolatban élnek, rendszerint erősebbek, mint azok, büntetnek és jutalmaznak. gyógyítnak és elrabolnak, ők az emberek tetteinek értékmérői: a rosszat megbüntetik, a jót védelmükbe veszik. De szeszélyeik is vanak: ha egy nagyon szép emberpalánta születik, megesik, hogy elrabolják és maguk közé veszik, és belőle is tündér lesz ...

Mi nem vagyunk kelták, de nálunk is elkelne egy ilyen tündér-sereg, hogy legyen mitől féljen a gazember, legyen ki álljon a jók mögé. De hát addig marad a mi fenekestől felforgatott ember-konglomerátumunk, amiben ez is lehetséges: gátlástalan, aljas, kapzsi: fenn, a többi: lenn.

A mi Ben Bulben hegyünk egyelőre üresen kong.

 

 

Az írek már elvesztették anyanyelvüket. Elég volt 300 év angol uralom. Nekünk még van hátra vagy kétszáz (?)

Az ír nyelvet a legújabb adatok szerint az Ír Köztársaság lakosságának (2008-ban 4.422.100 személy) a 3%-a beszéli a családban is. A mindennapi használatban 40-80.000-re teszik az ír (gael) nyelvet beszélők számát. A Gael Régiókért felelős Kormányhivatal adatai szerint 2007-ben az ír nyelvet beszélők közül 10.000 olyan közösségben él, ahol ez a nyelv a közösségi és a családi kommunikáció általános nyelve, és 17.000 a olyan “Gaeltacht” régióban él, amelyben az ír nyelvet csak alkalmanként beszélik, inkább csak ismerik.

Az ír nyelv sorsát alapvetően meghatározta az a tény, hogy a sziget a 17. századtól angol fennhatóság alatt volt egészen 1921-ig. A mai Ír Köztársaság államformáját csak 1959-ben nyerte el. Az angol uralom nemcsak nemzeti elnyomást jelentett. Az angolok és a skótok felvették a protestantizmust, az írek megmaradtak katolikusnak. Az ír identitáshoz a történelem folyamán hozzátartozott - máig elválaszthatatlanul - a katolikus vallás. Aki “igazi ír”, az katolikus. Aki protestáns, azt úgy tekintik, hogy elfogadja valamilyen szinten az angol uralmat vagy befolyást.

Az ír nyelv háttérbe szorulásának történelmi és társadalmi okai vannak. Angol uralom alatt az iskolákban angolul tanítottak, a gaelic tiltott nyelv volt. Voltak időszakok, amikor a tanárokat megbüntették vagy elbocsátották, ha ír nyelven szóltak a tanulókhoz, a diákoknak vagy a katonáknak is büntetés járt, ha megszólaltak a saját nyelvükön.

A kelta/gael/ír nyelv eltűnésének az egyik történelmi oka tehát az üldözés. A másik ok a társadalmi használat leszűkülése. A 17. századtól kezdődőn az ír nyelv fokozatosan marginalizálódott, angol fennhatóság alatt hivatalos használata nem volt lehetséges, visszaszorult, kisebb közösségek informális érintkezési nyelve és a családok nyelve lett, és mivel angolul folyt az oktatás, az újabb nemzedékek csak mint családi használatú nyelvet ismerték. Ugyanakkor angol nyelvtudás nélkül szinte semmilyen területen nem volt lehetséges az érvényesülés, és egymás között is egyre inkább angolul kezdtek beszélni.

Az ír nyelv visszaszorulása nem jelentette az ír tudat kihalását, az írek mindig is meg akartak szabadulni az angol fennhatóság alól, de mire ezt elérték, a múlt század húszas éveiben (1921 Angol-Ír Egyezmény, 1922 az Ír Szabad Állam létrejötte), akkorára a saját nyelvüket már jórészt elfelejtették. Az Ír Köztársaság megalakulása óta (1959) tudatosan vissza szeretnék hozni a nemzeti identitás korábban tiltott összetevőit. Kötelezővé tették az angol mellett az ír nyelvű feliratokat a közlekedési táblákon, utcaneveken, az üzletek és intézmények névtábláin. Az iskolákban bevezették az ír nyelv oktatását, könyveket adnak ki, szótárakat, ír nyelvű műsorokat sugárzó rádióadók és televíziócsatornák működnek állami támogatással. Az ír zene még megmaradt ősi rétegeit az ír táncház-mozgalom tette újból népszerűvé, nemcsak Írországban, hanem Európa-szerte, többek között Magyarországon.

A “gaelic revival” iránti magyar érdeklődés nem újkeletű, a több évszázados nemzeti elnyomás alóli felszabadító harcok sok történeti közös vonást, hasonló epizódokat produkáltak. Ugyanakkor a kelta eredet arra utal, hogy az írek vándornépek voltak, letelepedésük előtt végigjárták Európát, időztek a Kárpát-medencében is. Nemcsak a nyelvtanuk, hanem nyelvük hanganyaga is sokban hasonlít a magyaréhoz: hosszú és rövid mássalhangzóik és magánhangzóik vannak, az angol nyelv hatása sem puhította meg mássalhangzóikat, a magyarhoz hasonló keménységgel ejtik őket, a szavak hangsúlya mindig az első szótagon van, ismerik a “ny” hangot stb. Legújabban történészek és nyelvtudósok kezdik kutatni a két nyelv, a két nép, az ír és a magyar érintkezési pontjait, esetleges nyelvi rokonságát (például Timaru-Kast Sándor).

Adja az Isten, hogy azért a sorsunk ne legyen rokon..Az írek esetében a nemzettudat ma már nem nyelvhez kötött, hanem a nyelven kívül azonos vagy nagyobb jelentőséggel bír a katolikus vallás, a származás, a területi hovatartozás vagy az elköltözöttek esetében (emigránsok, máshol élők) az ősök telephelye. A magyar nemzettudat - amint azt már Széchenyi István megállapította, első sorban az anyanyelv függvénye, a magyar nemzet nyelvében él. A nyelv elvesztése után csak különleges esetekben marad egy-egy személy vagy család, netán közösség tudatában a magyar nemzethez való tartozás.

Ahogy egy négy-öt milliós közösség, az ír, az idők folyamán elvesztette a saját nyelvét idegen uralom alatt, ugyanúgy lehetséges a nyelvvesztése egy-egy kisebbségnek, még akkor is, ha ma már – legalábbis Európában - nem ismert a “tiltott nyelv” fogalma, és esetleg van egy másik állam, amelyben a saját nemzete többséget alkot. Megmarad ugyanis az ír példából a társadalmi használat leszűkülése.

A legaggasztóbb intő példa nálunk épp a székelyföldi önkormányzatok esete, ahol a törvény előírja a kétnyelvű dokumentumszerkesztést és a tanácsüléseken a magyar nyelv használata is lehetséges ... lenne. A valóság azonban egészen más: végleges hivatalos okirat a legtöbb hivatalban csak románul jön létre, és az ülések - ugymond tomács hiányában - legtöbbször románul folynak. Önfeladás? Hanyagság? Egyszerűsítési igény? Román expanzió? Egy biztos: a magunk bűne is. Aztán majd eljöhet az idő, amikor a magyar nyelv is hivatalos állami nyelv lesz, mint a mai írországban a gaelic, csak már nem lesz, aki használja.

Vagy igen, mégis: Tordán láttam egy üzletet, amelynek a neve: FINOMŞAGURI ARIEŞENE.

No lám, mégsincs minden elveszve!

nemvers

Fel-le, jobbra-balra

Nem mint régen, csavarva

Gombnyom, nem kapcsol,

kézcsúsztat, nem lábvált,

Folyik, nem merjük,

Távirányít, nem csavargat,

Surround-sound, nem stereo,

termopan, nem zsalu …

De az ember:?

Jobb?

Szebb?

Bölcsebb?

Megértőbb?

Többet tud önmagáról?

A világról?

Az emberekről (-társairól)?

Kevésbé képmutató?

Kevésbé telhetetlen?

Kevésbé zsarnok?

Kevésbé fél?

Kevésbé gyenge?

Kevésbé erőszakos?

Kevésbbé … EMBER?

Na nem.

Csakacsapok

Változnak.

Ők,

Ezek,

Mi

Nem.

1977-ben már nagy divat volt az un. folkzene, ami az akkori román értelmezésben nem jelentett mást, mint egy szál akusztikus gitárral kísért amatőr szerzeményeket, első sorban hazafias tartalommal. A divatot az Adrian Paunescu által kitalált és működtetett „Cenaclul Flacara” éltette. A. Paunescu a Flacara c. színes folyóirat főszerkesztője volt, amúgy tehetséges költő, de aki egyben, igen törekvő ember lévén, - ha már a diktátor által előírt kurzus olyan volt, hogy abba csak a hazafias, a román nemzeti érzést elevenen tartó tartalom fért bele, szervezett egy a koztévé által is közvetített előadássorozatot, ami ezt a célt szolgálta, (sajnos) nem is tehetségtelenül. Fiatal előadók megzenésített verseket adtak elő, és az egyébként divatos revűsített népzene/néptánc helyett a valódi román népzenét hozta be falusi nótafák előadásában. Nem is lett volna semmi baj, ha mindehhez nem járul egy erősen kizáró jelleg és egy történelmi ősellenség burkolt vagy nyílt meggyűlöltetése az előadásokban, és általában az időszak propagandájában. Ez az ősellenség természetesen a magyar volt.

Felsőbb utasításra aztán épp Csíkszeredában akartak a pártszervek egy folkfesztivált létrehozni „Festivalul muzicii tinere” címen, a hazafias folk műfajának ez volt a Paunescu által kitalált neve, aminek „A fiatal zene fesztiválja” lett a magyar elnevezése. Ki más szervezhette volna ezt a fesztivált, mint a Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ). Csakhogy ott a kultúráért is felelős titkár épp egy frissen megválasztott/kinevezett fiatalember volt, aki saját bevallása szerint se a szervezéshez, még kevésbé a „fiatal zenéhez” nem konyított. Ezt ő mondta nekem, amikor eléggé kétségbe esve megkeresett. Tudta, hogy előzőleg a székelyudvarhelyi Siculus fesztiválba is besegítettem nemcsak tévésként (fizettük a szállásokat és mediatizáltuk), hanem háttér-tanácsadóként (az én ötletem volt, hogy csak eredeti szerzeményekkel lehessen jelentkezni, zsűriztem stb.). Megkért, hogy „mondjam meg, mit kell tenni és ő mindent megcsinál.”

Tehát: egy román hazafias folkrendezvény-sorozat készült éppen a székelység fellegvárában, Szeredán. Én ennek hátat is fordíthattam volna, de ehelyett azt találtam ki, hogy meg lehet ezt csinálni a magunk ízlése szerint is: meghívunk néhány szelídebb hangú román folkost, ugyanakkor bevonjuk az akusztikus (ma úgy mondanánk unplugged) műfajnak a legjobb magyar előadóit. „Román hazafias” üzenetű magyar follkzene - hála előadóink jó ízlésének, nem volt, a szülőföld szeretetét hirdető Kányádi-vers megzenésítése viszont igen. Mondja azt valaki, hogy a szülőföldünk (Erdély) szeretete nem hazafias érzés! Tehát, színvonalas magyar jelenlétet tudtunk produkálni a műfajban, még a versenyzők kategóriájában is. A sztár a Folk Grup 5 csíkszeredai együttes volt, amelyben Nagy Mari vitte az énekszólamot. De arra gondoltam, hogy ha már rám van bízva, térítsük el egy kicsit a műfajt, hiszen épp akkor volt a legszebb virágzásában az erdélyi táncházmuzsika. Folk ... folklór ..., szóbeli hasonlóság alapján hozzuk be őket. És sugallatomra meghívták az akkori legkiválóbb táncház-együtteseket, Barozda, Bodzafa, Panek Kati, Györfi Erzsike, Könczei Árpád, Pávai István, Sepsi Dezső, Simó Iózsef, Székely Levente, a Zakariás testvérek, mind ott voltak. Én a zsűriben is benne voltam, és egy külön díjat is adtam nekik: az RTV magyar adása hirtelen kitalált külön díját, ami nem volt más, mint egy általunk bérelt mikróbusszal egy hetes folklór-gyűjtő út a Gyímesekbn.

A tévéfelvételhez pedig, mivel sokan voltak, megkértem őket, hogy álljanak össze egy „all stars” avagy "szupergrup" együttessé és állítsanak be egy olyan műsort, ami mindnyájuknak megfelel. Mivel úgy gondoltam, hogy a táncházzene zenei felvétele sajátos stílust igényel, a megszokottnál kissé „szárazabb”, szinte visszhangmentes technikát, magam ültem a keverőhöz (akkor már régóta zenei rendeztem is) és elkészült az itt látható felvétel. Nekem ez az egyik kedvenc felvételem.

Bökj a képre!

 

Ezmárajövő

nemvers

Legalább egy kerítést!

(ismeretlen 21. századi újságíró)

2010. Ez már nem a jelenben van, hanem a jövőben. Erről nem volt szó, hogy én ezt is.

De:

Herceg ne kend a cefrét

vérünk kedvünk ajkunkra fagy

Ne szívd a mindent

Csak az adódót

Ne öntsd le ránk a

Konjunk

Túr

Át

Mentjük

Őket magunkat magatokat

De milyen áron

Áronok árak várak

homokból voltak tudjuk

de nem pléh tornyokra várunk

mint a vajda

hunyadon a romok, romák

Kezek nyújtása beszennyez

izzadt tenyerek mérge csíp

Nem foghatod ugyanazt

Nem simogathatod

Nem nyalogathatod

Nem muszáj

Most nem muszály!!!

Nem vár a latrina a korbács a zárka

nem veszítsz ha azt mondod: nem!!!

Nincs olyan hogy az ördöggel is

mert ezt már próbáltuk

Gyárfás Edgár szelleme kísért

Ne tömjétek a tömjént vadul

Vadulnak a fiúk ismét a vártán

Vár tán egy mező egy field

egy „fald” egy föld-

résznyi ember keres egy kerítést

megszűnt a támasz a vígasznyi fal:

hogy „csak azért nem jó,

csak azért nem tudunk,

csak azért nem lehet, csak azért ilyen,

mert a FAL!”

A fal disszidált mi maradtunk

a súlytalanságban

súly fal köt kuss láb talp mit nyal

nincs már és hiányzik

Nem ízlik mert van

Nem fontos mert szabad

Nem kell mert drága

Ezt vagy azt? Erre vagy arra?

Mondja már meg valaki!

Építsék vissza a falat!

Vagy legalább egy kerítést!!!

A régizene újjászületése a Mikó vár udvarán

Miklóssy V. Vilmos muzeológus valamikor a hetvenes évek vége felé egyszer meghívott a lakására, hogy beszélgessünk, és ott, egy baráti társaságban elmondta: milyen kár, hogy a Mikó vár udvarát nem használja ki senki nyaranta valamilyen szabadtéri előadásra, pedig alkalmas lenne rá, talán még akusztikailag is. Kérdeztem, mire gondol? Természetesen valamilyen a helyszínhez illő rendezvényre. És kezdte mondani, hogy Kájoni János, akinek a kézzel írt zenegyűjteménye, a Kájoni kódex a magyar zenetörténet egy egész korszakának legfontosabb dokumentuma, Csíksomlyón is élt és dolgozott, ott volt rendfőnök. Kájoni születésének (1629) háromszázötvenedik évfordulója közeleg, lehetne egy megemlékezést tartani a vár udvarán, meghívni a városi, a megyei pártbizottság propaganda osztályának vezetőit, majd utólag előadni nekik a tervet egy fesztiválról, amelyben a „Románia területén a régi századokban játszott zenéket” - magyarán régizenét - adnának elő együttesek énekesek. Közben kiderült, hogy az egyik vendég, egy fiatal, szőke hajú férfi, a városi KISZ egyik titkára és ő is lelkesedik a dologért.

A KISZ titkárnak sikerült a Kájoni évfordulót megünneplő rendezvényt a főnökeinél futtatni, és így az létre is jött. Engem arra kértek, hogy mint a bukaresti Román Televízió zenei szerkesztője, támogassam a kezdeményezést, sőt tartsam én az előadást Kájoni Jánosról. Igyekeztem úgy előadni, hogy a kiváló (román származású!) polihisztor világi tevékenységét hangsúlyozzam és a Kájoni kódexnek a romániai (sic!) zene történetében betöltött szerepét. A Mikó vár udvarán színpadot rögtönöztek, széksorokat helyeztek el, az idő is kegyes volt hozzánk.

Akkor már az RTV magyar nyelvű műsorában gyakran szerepeltek régizene együttesek, amelyek a műfaj magyarországi újjáéledésével egy időben jöttek létre Erdélyben. A magyar adásnak rendszeresen voltak nyilvános rendezvényei (például a Zenés karaván, a Kaláka), amelyeken a táncház és a régizene mozgalom legjobbjai léptek fel. Az akkor nagyon sokak által nézett televízió nyilvánossága szinte táncház- és később régizene-divatot hozott létre a szó legjobb értelmében. Megfigyelhető volt, hogy gyakran ugyanazok a zenészek (általában zeneakadémiát végzett fiatal muzsikusok) szerepeltek rock-együttesekben, táncház-zenekarokban és a régizene műsorokban (például a Barozda, és a Kájoni együttes) vagy Márkus János, aki saját protest-songjai mellett Tinódi Lantos Sebestyén krónikáiból is előadott.

A Kájoni évforduló után már könnyebb volt a párt propaganda-szerveinél elérni, hogy rendezzenek egy régizenei fesztivált a Mikó vár udvarán. A fesztiválnak akkor hihetetlenül fontos szerepe lett, hisz a magyar zene méltatlanul elfelejtett gyöngyszemei szólalhattak meg fiatal muzsikusok előadásában egy olyan időben, amikor Romániában egynyelvű magyar előadásokat a színházakon kívül alig lehetett látni. A régi magyar világi muzsika rövid idő alatt még jobban elterjedt, főleg Székelyföldön, de hála Nagykárolyban Deák Endrének, Kolozsváron a Musica Antiqua-nak, Marosvásárhelyen Brandner Nóra együttesének, a Partiumban és belső Erdélyben is, sőt a bukaresti magyar iskolában is alakult együttes Öllerer Ágnes vezetésével. Sok zenetanár rájött, hogy a könnyen énekelhető, megjegyezhető veretes dallamokat szívesen éneklik a diákok, ráadásul gyerekeik kosztümös, zenés előadásaiért a szülők is lelkesedtek. A marosvásárhelyi Színiakadémián Kovács Levente rendező-tanár karolta fel a műfajt, előadták többek között Balassi Bálint Szép magyar komédiáját és egy egész évfolyam, (valamint a kolozsvári Visszhang kórus) vett részt a Mondod-e még című filmünkben, amely a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium múltját elevenítette fel sok zenével, iskoladrámával, táncokkal.

A régizene-mozgalom a fesztivál és később a magyar adás megszűnte után is (1985) még sokáig élt, bár az együttesek fellépési lehetőségei egyre szűkültek. Az Énekben hallottam című zenei gyűjtemény, amelyet a Kriterion kiadó kérésére állítottam össze, rekord példányszámban kelt el. Nagy kár, hogy azóta nem született egy gazdagabb, igényesebb nyomdai technikával előállított népszerű régizene album.

Számomra a csíkszeredai Régizene fesztivál életre szóló élmény volt. Mivel többször is én voltam a műsorvezető, újra kellett tanuljam a magyar régi zene történetét, a gyűjteményemhez pedig sok-sok órát kellett eltöltenem a marosvásárhelyi Teleki Tékában és más könyvtárakban. Kiváló élvezet volt a nyolcvanas évek egyre szürkülő, kilátások nélküli romániai hangulatában.

 

Azt álmodtam, hogy elmentem egy orvosi rendelőbe és a következő panaszt adtam elő:

Doktor Úr, tulajdonképpen nem velem van baj, hanem az idővel. Úgy értem, hogy a bennem levő idővel. De az is lehet – mostmár elkezdtem kételkedni, - hogy a világon műszerekkel mért idővel is probléma lehet.

Az történik ugyanis, hogy néha egy perc végtelenségnek tűnik, máskor meg egy óra elszáll, mint egy pillanat. Néha az is előfordul, hogy úgy érzem, az idő megfagy, megmered, megáll vagy topog. A múlt és a jelen egymásra tolódik. Néha a jelen az erősebb, máskor a múlt, amely makacsul ott van körülöttem, az utcák mocskában, az emberek szemében, a hírek hangjában.

És ne higyje, Doktor Úr, hogy csak a jelen változik! Nem, a múlt is. Ahányszor megjelenik, mindig egy kicsit más. Mert más Sikorski miniszterelnök gépének lezuhanása a Gibraltár mellett 1943-ban és más a katyni öldöklés évfordulóján a szmolenszki lengyel nemzeti tragédia. Más az, ahogyan 1958-ban a kolozsvári Bolyai egyetemen egy később kiváló költővé lett diák jelentett diáktársairól (akiknek egy része börtönbe került, másokat, például engem, csak kizártak), és más az, ahogyan mondjuk minket 1990-ben hamis vádak alapján lehallgatott a SRI-nek átkeresztelt Szeku. Ugyanaz a múlt, de más-más arccal.

Szerintem, Doktor Úr, tulajdonképpen az is lehet, hogy nem velem van baj. Honnan tudjam, hogy azok, akik a világ óráit pontosnak kanonizálták, nem csaltak? Hátha a greenwichi idővel nincs rendben valami?

Mert én eddig nem hittem az atavizmusban és Wells időgépében, nem hittem Babits gólyakalifájában vagy Henri Barbusse regényhősében, aki álmában a jégkorszak kezdetén él, és biztosan tudom, hogy Dzsuang Dszi álmodta a lepkét és nem a lepke őt! Doktor Úr, én realista vagyok, de hogy mostanában mi történt az idővel, fel nem foghatom.

A kisfiamnak, Marcinak volt egyszer egy megjegyzése. Miután egy reggelinél meséltem valamiről, ami régen történt, aztán erre ő is mesélt valamit, ami régen történt, kiderült, hogy ő a múlt hétre mondta, hogy “régen”, én meg a harminc évvel az előtti napokra. Másnap, ugyancsak rövid reggeli filozofálgatásunk alkalmával, megjegyezte:

“Apám, azt hiszem, neked a múlt lassan megy, a jövő meg gyorsan jön, nekem meg fordítva: a múlt megy gyorsan és a jövő jön túl lassan.”

A Doktor Úr meghallgatta a történetemet, és kis szünet után kimondta a diagnózist:

Uram, a kvarcóra nem az ön idejét méri!

akkor hány az óra???

Többek között én akartam megdönteni a rendszert 1990-ben, ez derül ki egy SRI (Román Hírszerző Szolgálat) dokumentumból, amelyben 13 személy, újságírók, szakszervezeti vezetők lehallgatásához, technikai eszközök beszereléséghez kérnek jóváhagyást. Nem a Szeku! A SRI!

Az ügyben a Szenátusnak a Hrszerző Szolgálatot ellenőrző bizottságához fordultam, amelynek Verestóy is tagja volt. Kértem a meghallgatásomat az RMDSZ frakció által.Minden vonalon visszautasítottak. Lást az itt következő dokukmentumokat.

Románia - a titkosszolgálat az ellenzéket figyelte a bányászjárások idején

Gózon István, az MTI tudósítója jelenti:

Bukarest, 2002. június 7., péntek (MTI) - A Román Hírszerzo Szolgálat (SRI) az 1991. szeptemberében rendezett hírhedt bukaresti bányászjárást követoen újságírókat és ellenzéki politikusokat figyeltetett nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - írta a pénteki román sajtó.

A legismertebb román titkosszolgálat legújabb botránya csütörtökön tört ki, amikor az egyik központi lap dokumentumokkal bizonyította, hogy 1991. októberében az SRI a katonai ügyészségtol kért engedélyt 13 újságíró, politikus, szakszervezeti vezeto és közéleti személyiség "megfelelo eszközökkel történo megfigyelésére", mivel ezek a személyek a szeptemberi bányászjárás idején "a demokratikus intézmények megdöntése céljából eroszakos akciókat kezdeményeztek és szerveztek".

A megfigyelt személyek listáján szerepelt Boros Zoltán újságíró, a román közszolgálati televízió magyar szerkesztoségének vezetoje is. Boros a szeptemberi bányászjárás idején Moszkvában volt, az Európai Biztonsági és Együttmuködési Értekezlet egyik konferenciáján.

Boros szerint o és a listán szereplo többi román újságíró már egy évvel korábban "gyanússá" vált az SRI számára, mivel ok voltak azok, akik beszámoltak arról, hogy elso alkalommal sem a "spontán felháborodás" vitte a Zsil-völgyi bányászokat Bukarestbe.

A kilencvenes évek legelején a Zsil-völgyi bányászok több alkalommal is Bukarestbe vonultak, és ott eroszakkal szétverték az akkori vezetéssel szembeni ellenzéki tiltakozásokat. A fovárost feldúló hírhedt bányászjárások során több embert megöltek és megsebesítettek. Az utolsó bányászjárás már a hatalom berkeiben kitört harc eldöntésére szolgált.

Az ellenzéki személyiségek megfigyelését Gheorghe Donose ezredes, az SRI jogi foosztályának akkori vezetoje kérte az ügyészségtol. Donose jelenleg az igazságügyi minisztériumban a polgári és a katonai ügyészségeket felügyeli.

A dokumentumok közzététele után az SRI elismerte, hogy valóban megfigyelték az említett személyeket. Telefonjaikat lehallgatták, többük lakásában "poloskákat" rejtettek el. Az SRI közleménye ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az intézkedésre az akkori bonyolult társadalmi helyzetben került sor, amikor komoly veszély fenyegette az állam demokratikus intézményeit. Az SRI szerint a megfigyelés a törvények betartásával történt.

Az ügyben vizsgálatot kezdett a román titkosszolgálatokat ellenorzo parlamenti bizottság. A bizottság elnöke azonban a vizsgálat megindításának bejelentésével egy idoben közölte, hogy a történtek azt bizonyítják: az SRI törvényesen járt el és nem lehet azt állítani, hogy a titkosszolgálat a politikai rendorség szerepét játszotta volna.

A megfigyelt személyek közül többen a pénteki román lapoknak adott nyilatkozatukban jelezték, hogy jogi lépéseket terveznek.

KIT < kul@mti.hu >

KGÓ < kul@mti.hu >

MTI 2002. June 7., Friday 16:27

 

Tisz­telt Markó Bé­la Sze­ná­tor Úr!

A jú­ni­us 6-án ki­pat­tant le­hall­ga­tá­si bot­rány egyik érin­tett­je­ként 2002. jú­ni­us 18-án az üggyel kap­cso­la­to­san ké­rés­sel for­dul­tam az RMDSZ par­la­men­ti cso­port­já­nak el­nö­ké­hez. Verestóy At­ti­la Sze­ná­tu­si Frak­ció el­nök úr ké­ré­se­met ud­va­ri­a­san el­uta­sí­tot­ta. Ké­rem a tisz­telt sze­ná­tor urat, hogy jár­jon köz­be: tűz­zék na­pi­rend­re a frak­ció­ülé­sen ezt a prob­lé­mát (az 1. pon­tot), il­let­ve meg­hall­ga­tá­so­mat. An­nál is in­kább, mert Ön az RMDSZ szö­vet­sé­gi el­nö­ke­ként a jú­ni­us 16-án tar­tott saj­tó­ér­te­kez­le­ten ki­je­len­tet­te, hogy amennyi­ben a frak­ci­ó­hoz for­du­lok, tá­mo­gat­ni fog ügyem meg­ol­dá­sá­ban.

2002-06-22

Tisz­te­let­tel,

Bo­ros Zol­tán

 

1. mel­lék­let

"Tisz­telt Dr. Verestóy At­ti­la sze­ná­tor Úr!

Tisz­te­let­tel ké­rem a meg­hall­ga­tá­so­mat az RMDSZ par­la­men­ti frak­ci­ó­ja ál­tal a kö­vet­ke­ző kér­dé­sek­ben:

1. A 2002. jú­ni­us 6-án nap­vi­lá­got lá­tott do­ku­men­tum sze­rint a Ro­mán Hír­szer­ző Szol­gá­lat­nak "ada­tai és jel­zé­sei van­nak ar­ról, hogy ti­zen­há­rom sze­mély," - köz­tük alul­írott - "1991. szep­tem­ber 25. és 28. kö­zött az egyik fő kez­de­mé­nye­ző­je és részt­ve­vő­je volt olyan rend­kí­vül erő­sza­kos nagy­mé­re­tű ak­ci­ók­nak, ame­lyek cél­ja az or­szág de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nye­i­nek a meg­dön­té­se volt", és ezért Gheorghe Donose RHSZ ez­re­des (je­len­leg az Igaz­ság­ügyi Mi­nisz­té­ri­um al­kal­ma­zott­ja) a Ka­to­nai Ügyész­ség jó­vá­ha­gyá­sát ké­ri meg­fe­le­lő tech­ni­kai esz­kö­zök be­sze­re­lé­sé­re és (nem­csak te­le­fon-) be­szél­ge­té­se­ink le­hall­ga­tá­sá­ra ("să autorizeze mijloace tehnice adecvate şi interceptarea comunicaţiilor").

Az RMDSZ par­la­men­ti frak­ció, mint a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság egyik leg­ma­ga­sabb fó­ru­ma ta­ná­csát és tá­mo­ga­tá­sát sze­ret­ném kér­ni ah­hoz, hogy el­ér­jem: az RHSZ hoz­za nyil­vá­nos­ság­ra azo­kat az ada­to­kat, ame­lyek alap­ján ki­je­len­tet­te, hogy er­re a le­hall­ga­tás­ra szük­ség van, és azt is, hogy a le­hall­ga­tá­som mi­lyen konk­lú­zi­ó­ra ve­ze­tett: be­bi­zo­nyo­sod­tak-e ezek a rend­kí­vül sú­lyos vá­dak? Mi­kor sze­rel­ték le (ha le­sze­rel­ték) a le­hall­ga­tó be­ren­de­zé­se­ket?

2. Tu­do­má­som sze­rint az RMDSZ frak­ció leg­utób­bi ülé­sén va­la­mint a jú­ni­us 19-i saj­tó­ér­te­kez­le­ten sze­mé­lyem el­len olyan ki­je­len­té­sek hang­zot­tak el, ame­lyek szak­mai hi­te­le­met érin­tik. Ké­rem a tisz­telt tes­tü­le­tet, hogy érin­tett­ként az RMDSZ frak­ció en­gem is meg­hall­gas­son, még a par­la­men­ti va­ká­ció előtt.

Bí­zom a ro­má­ni­ai ma­gyar ér­dek­kép­vi­se­let tár­gyi­la­gos­sá­gá­ban és pár­be­széd-kész­sé­gé­ben.

2002. jú­ni­us 19."

 

2. mel­lék­let

Dr, Verestóy At­ti­la sze­ná­tu­si frak­ció­ve­ze­tő a kö­vet­ke­ző le­vél­lel uta­sí­tott vissza:

Tisz­telt Bo­ros Zol­tán Úr!

1. Frak­ci­ónk­hoz in­té­zett le­ve­lé­re a kö­vet­ke­ző­ket tu­dom vá­la­szol­ni: Az RHSZ Te­vé­keny­sé­gét Fel­vi­gyá­zó Par­la­men­ti Bi­zott­ság tag­ja­ként hi­va­ta­lo­san is tu­do­mást sze­rez­het­tem a jel­zett do­ku­men­tum­ról il­let­ve a ben­ne fog­lal­tak­ról. Mint is­me­re­tes, az RMDSZ a tör­tén­tek ide­jén, va­gyis 1991-ben el­len­zék­ben volt. Ak­kor is és most is azon a vé­le­mé­nyen va­gyunk, hogy az RHSZ ál­tal han­goz­ta­tott ha­son­ló vá­das­ko­dá­sok­ban és még in­kább az ezek­re ala­po­zott nyo­mo­za­ti in­téz­ke­dé­sek­ben a jog­ál­la­mi­ság­gal és a de­mok­rá­cia alap­el­ve­i­vel össze­egyez­tet­he­tet­len ha­tal­mi túl­zá­sok ju­tot­tak ki­fe­je­zés­re.

2. Tu­do­má­sá­ra hoz­ha­tom, hogy az RHSZ Te­vé­keny­sé­gét Fel­vi­gyá­zó Par­la­men­ti Bi­zott­ság már vizs­gá­la­tot kez­de­mé­nye­zett, át­ké­ret­te az em­lí­tett do­ku­men­tu­mo­kat, ezek ta­nul­má­nyo­zá­sa alap­ján je­len­tés ké­szül, amely hi­te­le­sen fog­ja tisz­táz­nia tör­tén­te­ket és mi­nő­sí­te­ni fog­ja a szó­ban for­gó in­téz­ke­dé­se­ket.

3. Ami a frak­ció­ülés­sel kap­cso­la­tos fel­té­te­le­zé­se­it il­le­ti, frak­ció­el­nök­ként biz­to­sít­ha­tom, hogy nem sze­re­pelt na­pi­ren­dün­kön sem ma­ga az em­lí­tett je­len­tés, sem az Ön sze­mé­lyé­vel és te­vé­keny­sé­gé­vel kap­cso­la­tos más prob­lé­ma.

Tisz­tá­zó jel­le­gű meg­hall­ga­tás­ra vagy bár­mi­lyen más for­má­lis ta­lál­ko­zás­ra az RMDSZ frak­ci­ó­já­val így, gon­do­lom, nincs szük­ség. Nyi­tot­tak va­gyunk, ter­mé­sze­te­sen. bár­mi­kor egy nyu­godt, ba­rá­ti be­szél­ge­tés­re.

Bu­ka­rest, 2002.06.20.

Verestóy Attila

Frakció elnök

A kö­vet­ke­ző vá­laszt fo­gal­maz­tam meg, ami tárgy­ta­lan­ná vál­na, ha Önök még­is meg­hall­gat­nak:

Tisz­telt Frak­ció El­nök Úr!

A 2. pont­ban meg­fo­gal­ma­zott ké­ré­sem­re adott vá­la­szát el­fo­ga­dom.

Az 1. pontban (lehallgatás) ro­má­ni­ai ma­gyar té­vés új­ság­író­ként for­dul­tam Önök­höz. Saj­ná­la­tos­nak tar­tom, hogy Ön sze­rint " tisz­tá­zó jel­le­gű meg­hall­ga­tás­ra vagy bár­mi­lyen más for­má­lis ta­lál­ko­zás­ra az RMDSZ frak­ci­ó­já­val ... nincs szük­ség."

Le­ve­lé­ből ki­de­rül­nek az RHSZ Te­vé­keny­sé­gét Fel­vi­gyá­zó Par­la­men­ti Bi­zott­ság in­téz­ke­dé­sei, de az nem, hogy az RMDSZ sze­ná­tu­si cso­port­ja tett, tesz vagy ten­ni fog-e va­la­mit ro­má­ni­ai ma­gyar (és nem ma­gyar) em­be­rek tör­vény­te­len le­hall­ga­tá­sa el­len, a kez­de­mé­nye­zők és a vég­re­haj­tók meg­bün­te­té­sé­ért, és egy olyan ro­má­ni­ai ma­gyar té­vés ér­dek­vé­del­mé­ben, aki el­len hal­lat­lan, fő­ben­já­ró vá­da­kat fo­gal­ma­zott meg alap­ta­la­nul az RHSZ: szer­vez­ke­dés és uszí­tás az or­szág in­téz­mé­nye­i­nek erő­sza­kos meg­dön­té­sé­re.

Tu­do­má­sul kell ven­nem, hogy az RHSZ irá­nyá­ban meg­fo­gal­ma­zott ké­ré­se­im fel­vál­la­lá­sa, tá­mo­ga­tá­sa hi­ány­zik a le­vél­ből, to­váb­bi szó­be­li ada­lé­kok elő­adá­sá­ra pe­dig nem ka­pok le­he­tő­sé­get. Ez azért is ért­he­tet­len szá­mom­ra, mert a le­hall­ga­tá­sok ügye el­ső sor­ban po­li­ti­kai, és csak má­sod sor­ban tör­vény­szé­ki ügy. Po­li­ti­kai tisz­tá­zás nél­kül ez utób­bi le­he­tet­len.

Úgy gon­dol­tam, hogy egy ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű ro­mán ál­lam­pol­gár ha­son­ló sú­lyú prob­lé­má­ja el­ső sor­ban a Ro­má­ni­ai Ma­gyar De­mok­ra­ta Szö­vet­ség ér­dek­lő­dé­si kö­ré­be, ha­tás­kö­ré­be tar­to­zik. De most úgy lát­szik, kény­te­len le­szek más ro­má­ni­ai vagy nem­zet­kö­zi fó­ru­mok­hoz for­dul­ni se­gít­sé­gért.

Én is "nyi­tott va­gyok, ter­mé­sze­te­sen," ami nem je­len­ti azt, hogy le­hall­ga­tott­ként és elhallgattatottként okom van a nyu­godt­ság­ra is.

Bu­ka­rest, 2002. jú­ni­us 21.

Bo­ros Zol­tán

Nem, nem hallgatott meg az RMDSZ frakció, és a Verestóy által ígért vizsgálat eredményét sosem közölték velem.

Játszd újra Sam

szem

rebbenés

nélkül

lelki

ismeretfurdalás

nélkül

Különben mint minden

Trianon is belénk

költözött

Bennünk van

 

Úgy volt hogy ránk

úgy volt hogy erőszakkal

úgy volt hogy jaj

úgy volt hogy fáj

úgy volt hogy nem

úgy volt hogy ki tudná

feledni a szelíd

Szalontát a ....

.........................

.........................

Aztán Nagyvárad visszatért

Kolozsvár visszatért

Székelyföld visszatért

Kelet visszatért

 

És jöttek haj

és újrajátszottuk Trianont

és újra

 

De próbáld meg újra Szem

fényvesztés nélkül

a második a harmadik

Trianont

 

Nem volt hogy ránk

nem volt hogy jaj

nem volt hogy fáj

nem volt hogy nem

nem volt hogy ki tudná feledni

feledni tudtuk

nem volt hogy voltunk

nem volt .... unk

csak mi.

 

Magyarok csak mi

csak mi vagyunk magyar

itt a gulyáson belül

itt jó most meleg

a kommun... már kihült

lehült leélt leép ült

... izmus

A többiek ott kinn:

románok szlovákok ukránok

szerbek osztrákok

 

Külmagyar és belmagyar

"külhoni" és "itthoni"

határontúli és -inneni

gyanakodva nézi egymást

más vagy mást ettél

mást ittál néztél hallottál

ismersz egy olyan kultúrát

nyelvet amit én nem

Két kultúra nem több

két kultúra kevesebb mint egy

derül ki

 

Trianon belénk költözött

Trianon bennünk van

 

És maga még milyen szépen beszél magyarul ...

 

 

5-99 éves gyerekek komoly játéka. A kicsiknek olyan, mint a cucli volt az anyaemlő helyett, a nagyfiúknak meg egy kicsit olyan, mint a guminő az igazi helyett. Kommunikálunk és mégse, óvatosak vagyunk, mert névvel megy, nem álnéven, mint a fórumok. Szeretjük egymást, nem akarunk senkit bántani. Aztán egyikünk-másikunk mégis elkezd politizálni. Persze az lenne a jó, ha ezen a játszótéren nem párt-, hanem egyéb rokonszenvek alapján képződnének társaságok. De hát egy ilyen homokozót nehéz tisztán tartani.

Hogy mi a Facebook? Végre, ha akarok, kapcsolatba kerülhetek rég nem látott kedves ismerősökkel. Olyan, mint egy világ-kávéház. Mint egy nagy pletyka-csarnok. Újra tudom kinek született gyereke. ki mit főz, hol töltötte a vakációt. Nem vagyok egyedül.

Ja, hogy ez nem ugyanaz, mint egy személyes találkozás akár az utcán, pláne egy kávéházban (ahol még van) vagy uram bocsá', valamelyikünk lakásán esetleg egy közös kiránduláson? Hát persze, nem ugyanaz. Nem látom az arcod, nem tudom megfogni a kezed, nem tudok a szemedbe nézni, hogy többet megtudjak rólad, mint amit elmondasz. Együtt vagyunk és mégse.

Mit mondasz? Hogy találkozzunk a régi kedves kávézónkban holnap délután? Sajnos, nem érek rá délután, mert ilyenkor szoktam a fiam számítógépén a Facebookon az ismerőseimmel beszélgetni. Majd máskor. Megbeszéljük.

Vagy tudod mit? Lépj be te is a Facebookba.

 

 

 

 

HÚS­VÉT NE­GYE­DIK NAP­JA

nemvers

 

És most itt ma­rad­tunk

együtt

be­sú­gók és be­sú­got­tak

meg­fé­lem­lí­tők és meg­fé­lem­lí­tet­tek

Együtt

Impreună

Togather

Zusammen

Itthagyott Sztá­lin és Brezsnyev

Gor­ba­csov

Rá­ko­si és Ká­dár

Dej és Ceauşescu

Nem vit­ték ma­guk­kal be­hó­do­ló­ik

ve­rő­le­gé­nye­ik ha­dát

itthagyták őket kö­zöt­tünk

hasz­ná­la­ti uta­sí­tá­s nél­kül

és most nem tud­unk mit kezd­eni

ve­lük

 

Le­lep­lez­het­jük őket

ki előtt?

Fel­je­lent­het­jük őket

ki­nek?

El­szá­mol­tat­hat­juk őket

mi vég­re?

Be­vall­ják

Vall­ják be!

Lás­sák be!!

Tűn­je­nek el!!!

Va­la­mit csi­nál­ja­nak!!!!

 

 

Mert mi a töb­bi­ek

akik nem

vagy csak egy ki­csit

né­ha

vagy ese­ten­ként

de nem meg­győ­ző­dés­ből

szó­val a töb­bi rosszul ér­zi ma­gát

 

hogy egy ve­der­ben

egy he­ve­der­ben

egy ha­jó­ban csó­nak­ban lé­lek­vesz­tő­ben

úszunk to­vább

 

Együtt

Impreună

 

Itt va­gyunk egy lélekvesztőben

és ki lesz a bú­vár Kund

ki fog­ja a bárkát meg­fúr­ni

ők a mienket

vagy mi az övé­ket

ami ugyan­az

 

Egy az Isten

Egy az óceán

Aki jobban tud úszni . . .

 

Isten*Allah*Jahve*Buddha*God!

Mi­kor lesz már egy olyan csó­nak­bo­ru­lás

hogy csak az igazak kapjanak mentőövet?!